Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Öntöttvas feszület (műemlék)

A kúriától, illetve Hadászópusztától a község főútján haladva, a bisztróval szemközti ház (Rákóczi Ferenc út 49.) előkertjében látható egy, a XIX. század végi jellegnek megfelelő öntöttvas feszület, középkori kő lábazaton.

 

Frics Gyula – Nógrádi Műemlékek című könyvében – az alábbiakat írja róla:

“Műemlék értékét a kőlábazat jelenti, mely egy középkori templom pillérének alsó része lehetett. A vasfeszület öntöttvasból készült, 186 cm magas, alsó harmadában letört, elliptikus táblával, melynek a szövege:

ISTEN / DICSŐSÉGÉRE / ÁLLÍTOTTA / FERENC / JÁNOS”

 

A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal 2005-ben megjelent Magyarország műemlékjegyzéke, Nógrád megye című kiadványában Keresztessy Csaba a következőket írja róla:

„Nyolcszögű pillérdobról emelkedő öntöttvas kereszt korpusszal, a kereszt tövében íves záródású keretben egészalakos Mária-domborművel. A kereszt szárvégződései és a dombormű kerete növényi motívumokkal díszített. Talapzata valószínűleg egy középkori pillér alsó része, talán a templomból származik. Állíttatta Ferenc János a 19. század végén.”

         ontottvas-feszulet.jpg            kereszt.jpg

A képek 1999-ben készültek.

 

A mappában található képek előnézete Öntöttvas feszület

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.