Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Nemzeti ünnepünk - október 23.

2011.10.22

1953 nyarára Magyarország gazdasági válságba került, melyhez nagyfokú belső elégedetlenség járult. Ezt azonban Rákosi Mátyás (1892–1971) és a kommunista párt vezetői nem vették, vagy nem akarták figyelembe venni. A szovjet vezetés Moszkvába hívatta a magyar pártvezetőket, ahol Rákosit arra utasították, hogy adja át a miniszterelnöki posztját Nagy Imrének (1896–1958).

Nagy Imre kampányprogramjában bejelentette az iparosítás csökkentését, az életszínvonal emelését, az internálótáborok megszüntetését, és azt, hogy lehetővé válik a parasztok kilépése a termelőszövetkezetekből. Nagy Imre azonban munkáját csak másfél évig végezhette, mert a moszkvai segédlettel ismét megerősödött Rákosi irányította pártvezetés 1955-ben leváltotta, majd a pártból is kizárta.

Az országban egyre nőtt az elégedetlenség, az értelmiségiek egyre gyakrabban adták jelét nemtetszésüknek, fórumuk a Petőfi Kör lett.

 

1956. október elején, a magyarországi egyetemeken már sorra fogalmazták követeléseiket a változást akaró diákok. A legaktívabbak a Műszaki Egyetem hallgatói voltak. Október 22-i éjszakai gyűlésükön pontokba szedték követeléseiket. Arról is határoztak, hogy október 23-án békés felvonulást rendeznek követeléseik alátámasztására. A felvonulást végül is engedélyezte a belügyminisztérium. Az egyetemi ifjúság először a pesti Petőfi-szoborhoz, majd Budára, az 1848-49-es szabadságharc legendás hírű tábornoka, Bem szobra elé vonult, ahol felolvasták követeléseiket. Innen a tömeg a főváros lakóival kiegészülve a Parlament elé ment, ahol a mintegy 200 ezer főnyi sokaság követelésére Nagy Imre mondott beszédet. A beszéd csalódást okozott, mert bár Nagy Imre elismerte a követelések jogosságát, a kibontakozást a kommunista párton belüli változások útján képzelte el. A tömeg jelentős része ezután a Magyar Rádió elé vonult, mert azt akarta elérni, hogy követeléseiket a rádióban beolvassák. Közben elhangzott a Rákosi helyére állított Gerő Ernő rádióbeszéde, amely sértegető hangnemben szólt a tüntetőkről.

Az elégedetlenség egyre fokozódott, az épületben tartózkodó ÁVH-őrség és a tömeg között fegyveres harc tört ki, megkezdődött a Rádió ostroma. A tüntetőkhöz a munkáskerületek fiataljai nagy számban csatlakoztak és ledöntötték a városligeti 10 méter magas Sztálin-szobrot. A Rádió épületét hajnalra elfoglalták a felkelők.

A közel egy évtizedes nyomasztó személyi kultusz és a szovjet érdekeket szolgáló diktatúra ellen elemi erővel robbant ki a forradalom ezen a napon.

 

  

 

Az egész országon végigsöprő megmozdulásokat csak a szovjet csapatok közreműködésével tudták elfojtani, amelyek november 4-én hajnalban indítottak koncentrált támadást Magyarország ellen. A hősiesen küzdő forradalmi erők ellenállását a hatalmas túlerő hamarosan megtörte. Nagy Imre és néhány közeli munkatársa családtagjaival együtt a jugoszláv követségen kapott menedéket. Ugyanezen a napon Kádár János bejelentette egy szovjetbarát kormány megalakulását. Bár a fegyveres ellenállást elfojtották, a munkások a munkástanácsok irányításával hónapokig szegültek szembe a Kádár-kormánnyal.

A forradalmi kísérletet – amelyben országszerte közel 2700 személy halt meg – véres megtorlás követte, amelynek 229 ember esett áldozatul. Sok ezren kerültek börtönbe és több mint 200 000 honpolgár kényszerült emigrációba. Nagy Imre és társai – miután a Kádár-kormány szabad elmenetelüket ígérte – elhagyták a jugoszláv követséget. A szovjet titkosszolgálat azonban azonnal letartóztatta, és Romániába szállította őket. Itt egy ideig házi őrizetben voltak, majd visszahozták őket Magyarországra. 1958. június 16-án Nagy Imrét többi társával, köztük Maléter Pál honvédelmi miniszterrel együtt kivégezték.

 

Márai Sándor 1956 karácsonyán a Mennyből az angyal című versével emlékezett meg a vérbe fojtott magyar forradalomról:

  

 

A forradalom leverését követően tilos volt nemhogy október 23-át megünnepelni, de még forradalomként említeni is. A hivatalos álláspont szerint „ellenforradalom” zajlott, melyet „reakciós” és „köztörvényes elemek” szerveztek. Október 23-a emlékét a külföldre emigráltak őrizhették nyíltan, itthon legfeljebb titokban lehetett szóba hozni. Az 1980-as évek végén a rendszer gyengülésével párhuzamosan kezd ’56 valódi története nyilvánosságot kapni, 1988-ban követelik Nagy Imre és a kivégzett mártírok rehabilitációját, s rá egy évre, 1989-ben több százezres tömeg előtt temetik újra a kivégzett miniszterelnököt és társait. Október 23-a jelképpé válását jelzi, hogy 1989. október 23-án az akkori megbízott államfő, Szűrös Mátyás a Parlamentnél összegyűlt százezres tömeg előtt kiáltja ki a III. magyar demokratikus köztársaságot. Az új, demokratikusan választott Országgyűlés 1991-ben hivatalos nemzeti ünneppé nyilvánítja.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.